Személyvédelem szolgáltatásunk bemutatása

Sajnos korunkban a jelenlegi közbiztonsági helyzetre is tekintettel könnyen előfordulhat, hogy bárki olyan helyzetbe kerülhet, amely az ő vagy szerettei, munkatársai életét, testi épségét fenyegeti. Tapasztalataink szerint az üzleti életben sikeres embereknél ez a veszély fokozottan jelen van. Szakmánk legfontosabb követelményeit támasztó ága a személyvédelem, mely speciális képzettségű, tudású munkatársakat követel.

Személyvédelemre kiképzett munkatársaink jártasak a különféle célirányos önvédelmi sportokban és rendszeresen vesznek részt szakmai képzéseken. Kulturált megjelenésük lehetővé teszi, hogy üzleti tárgyalásra, fogadásra is elkísérjék Önt, és partnereit. Igény szerint több nyelven beszélő, jogosítvánnyal rendelkező személyvédelmi szakembert biztosítunk Ön számára. Egy jól képzett testőr elsősorban védelmező, aki munkája során elsődlegesen a konfliktusok elkerülésére, kivédésére koncentrál, hiszen mindenkinek az az érdeke, hogy a konfliktusos helyzeteket, a támadásokat elkerülje. Amennyiben azonban erre sor kerül bizalommal számíthat kollégáink szakértelmére.

Embereink egyaránt képesek operatív módon végezni feladatukat, ha azt a megbízó igényli, illetve a veszélyeztetettsége azt engedi. Ugyanakkor közismert személyek, illetve sztárok kísérésénél, valamit azoknál a védett személyeknél, ahol a veszélyeztetettség és a biztonsági helyzet ezt igényli, demonstratív módon is érzékeltetik munkatársaink jelenlétüket. Itt fontos a határozott, látható fellépés, mely az elkövetőket elriasztja az agresszív, erőszakos cselekményektől.

Megbízásokat vállalunk hosszútávra is (napi 24 órában), illetve rövidebb időkre pl.: üzleti tárgyalások lebonyolítására, nagyobb összegű készpénzes fizetés, készpénzfelvétel esetén, ahol az Ön vagy Ön által meghatározott személy vagy csoport nagyobb összeggel indul útnak, ami okot adhat egy esetleges támadásra.

Kt Sec
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk Önnek. A cookie-kat a böngésző tárolja, és olyan feladatokat hajtanak végre, mint például a webhelyünkre való visszatérés felismerése és visszajelzés, hogy a weboldal mely részeit találják a legérdekesebbnek és leghasznosabbnak.